tűzoltó készülék

Tudnivalók a tűzoltó készülék használatáról

Hiába rendelkezünk tűzoltó készülékkel, ha nem vagyunk tisztában annak használatával, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy mikor lesz rá szükségünk, hogy használni tudjuk és nem szerencsés, ha a lángok közepén kezdjük böngészni a tűzoltó készülék használati útmutatóját. 

Persze tűz esetén az első, hogy hívjuk a tűzoltókat a 105-ös számon, még a tűzoltás elkezdése előtt, de semmiképpen ne próbáld eloltani a tüzet, ha mérgező füstöt bocsát ki. Kérdés, hogy érdemes-e vagy célszerű-e használni egy adott tűznél a tűzoltó készüléket, ha úgy érzed, hogy túl veszélyes inkább mielőbb hagy el a helyszínt. De például egy égő papírkosár esetében, ne habozz.

A tűzoltó készülékeket csak kisebb tüzek azonnali oltására fejlesztették ki, ezért, ha már a tűz szétterjedt, már nem tudunk tűzoltó készülékkel segíteni. Ilyenkor már meg kell várnunk a tűzoltókat. A hazánkban leginkább elterjedt tűzoltó készülékek porral oltók. A benne található por oltóhatásának különbözősége és a készülék töltettömege szerint többféle fajtája van. A porral oltó tűzoltó készülék használata: először húzd ki a biztosítószeget, azután irányítsd a szórócsövet a tűzre, de ne a lángokra, hanem a lángok forrására, nyomd le a szelepkart, azaz a marokszelepet és szakaszosan működtesd.